HTML

Pixilláció

Mindenféle írásaim megjelenítésére alkalmas multifunkcionális blogfelület. Film, animáció, zene, irodalom, saját írások és úgy általában: az én kedves blogom.

Friss topikok

  • nEjmEd: Köszönöm! Különösen jól esik a kommented, mert legalább egy olyan is olvas, akit magam is olvasok.... (2013.05.28. 21:35) Markus Imhoof - A méhek világa

Címkék

Feedek

A tudatalatti szőnyegbombázása

2015.02.25. 17:44 nEjmEd

waking_life_by_xxxlizardxxx.jpg

Tegnap éjjel a tudatalattim végezett szőnyegbombázást rajtam.

Álmomban kenyeret akartam sütni. Már otthon gyúrtam a tésztát, mikor rájöttem, hogy nincs élesztőm. Nagyon fontos lett volna, nagyon szerettem volna kenyeret sütni (nem tudom, talán vendégeket vártam, ez momentum kifakult reggelre) Otthagytam a folyamatot, lementem a boltba és egy örökkévalóságot töltöttem ott keresve a hiányzó, pótolhatatlan matériát.

Ebben ebben a boltban nem volt semmi rendszer, véletlenszerűen voltak a termékek feltéve a polcokra, úgyhogy nem volt esélyem megtalálni a helyén. Aztán mikor már átfutottam kétszer, elkezdtem kérdezősködni, hogy mégis hol találok élesztőt, kezétcsókolom, de csak ellenségeses méregettek. Rájöttem azért, mert nem értettek magyarul. Aztán megkerestem az eladókat, egyikük magyar volt véletlenül, de mikor elkezdett volna konkétan válaszolni a kérdésemre, megjelent a főnöke, megijedt és csehre váltott. Aztán kerestem a szótárban, hogy hogy van csehül az élesztő, de csak angol-cseh program van a telefonomon, és nem tudtam angolul sem a szót.* Aztán odamentem a pénztárhoz, és - jobb híjján - angolul elkezdtem körülírni, hogy mit is akarok, de nem tudták kitalálni. Feladtam, mert a sorban mögöttem várakozók kezdtek zúgolódni és lökdösni. Aztán megint elővettem a telefonom és az angol-magyar szótárban próbáltam keresni az élesztőt..., végül aztán a megszólaltó ébresztőóra véget vetett az őrületnek.

*Szóval a mára rendelt közelező szókincsfejlesztés: yeast /yēst/ angolul, droždí /drozsgyí/ csehül. Köszönöm a figyelmet!

 

Szólj hozzá!

Címkék: álom true story

Betegség vége

2015.01.26. 14:18 nEjmEd

ripplagyban.jpg

Három napig nyomtam az ágyat minden eredmény nélkül. Se rosszabb nem lett, se jobb, testem ugyanabban a kimerült tespedségben maradt, képtelelnül bármilyen irányban elindulni. Egy kis lázat összehozhatott volna legalább, hogy elégesse aminek nem kellene bennem lennie, de még csak ezt sem. A negyedik éjszaka hozta a feloldozást.

Félálomban még olvastam, hogy írt, reméli hogy már nem vagyok olyan vacakul. Fejem az ölébe hajtom, átkarolom derekát. Lábait maga alá húzta, lábfeje kezembe tud simulni, s közben a hajam cirógatja. Testem izzik mint a gázkazán, végre magára talált. Hosszú órákon keresztül éreztem, hogy pórusaimon keresztül távozik a gyengeség, végül mély álomba zuhantam. Óracsörgés. Őrangyalomnak hűlt helye, párnám fejem alatt kettéhajtva, ezt ölelgetem, csücske a markomban. Sóhaj. Induljon a mai nap…

Szólj hozzá!

Címkék: betegség álom true story

Bill Plympton - Cheatin'

2013.07.19. 14:02 nEjmEd

cartoonbrew megírta, hogy egyik kedvenc animációs rendezőm új egészestés filmmel fog jelentkezni. Bill Plympton, aki még most is maga rajzolja összetéveszthetetlen stílusú filmjei képkockáit, közösségi támogatással fogott bele a projektbe. A tavaly bemutatott legendás Iron Sky is hasonló finanszírozás mellett készült. Jó látni, hogy egy-egy érdekesebb ötlet vagy független alkotó mögé beáll a közösség és megelőlegezi a bizalmat. A Cheatin' is megkapta ezt, 100.000$ gyűlt össze a rajongóktól a Kickstarter adományközvetítő oldalon. A hírek szerint ebben az évben valamikor ősszel fogja fesztiválkörútját elkezdeni az Egyesült Államokban, s én azért remélem, hogy hogy jövőre valamelyik fesztivál elhozza Budapestre is Bill Plympton Csalását. De jó is lenne!

Cheatin' Trailer from Bill Plympton on Vimeo.

Egy végzetes dodzsem ütközésnél találkozik egymással Jake és Ella, akik amióta szerelem csak létezik, jó eséllyel pályázhatnak legszerelmesebb élő pár címére. Azonban ármánnyal egy másik nő közéjük férkőzik és a félténység csíráját plántálja tökéletes kapcsolatukba, ami bizonytalansággá és gyűlöletté formálódva idő előtt véget vet sorsszerű szerelmüknek. Egyedül a egy kegyvesztett bűvész és az ő "lélek-gépe" van segítségükre: Ella felveszi Jake régi szeretőinek az alakját, és így kétségbeesetten végig tudják küzdeni magukat a kapcsolatuk romjain és a csalárdságon, annak érdekében, hogy visszaszerezzék elvesztett közös jövőjüket...

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló előzetes film mozi amerikai szerelem animáció

Celluloid mágia I. - Valtari

2013.07.07. 11:25 nEjmEd

 

Christian Larson - Valtari (the valtari mystery film experiment, film #14)

Nem lennék jó újságírónak, mert nem leszek most sem naprakész. Egy tavalyi filmélményemről adok számot, ami mostanra ért meg bennem.

2012 december 7-9 közötti hétvégén minden kontinensen (igen, az Antarktiszon is) egyszerre vetítették a Sigur Rós együttes filmes kísérletét. Az izlandi post-rock banda 16 alkotónak biztosított valamennyi keretet, hogy csináljanak rövidfilmet az új albumuk zenéjére. Szerencsére a Toldi Mozi is benne volt abban a körben, ahol ezeket a filmeket meg lehetett tekinteni, noha a The Valtari Mystery Film Experiment összesen két óra húsz perces műsoridejével megterhelő volt. Az albumon 10 szám található, ez jutott 16 rövidfilmre, szóval kétszer, háromszor is "felcsendült" egy-egy track. A zene maga sem olyan, hogy az ember önszántából két és fél óráig teljes odaadással tudja hallagatni, pláne ha önmagukat nagyon komolyan vevő − a szó legnemesebb értelmében vett − művészbuzi-faszagyerekek szolgáltatják a képi anyagot hozzá.  Ami egyesével nagyon egyedi és különleges, az nem biztos hogy annak tűnik gyors egymásutánban. Így maga a mozis élmény egy rémálommá vált a végére - az utolsó öt film alatt elmenekülő nézők szerintem ezt megerősíthetik.

Azonban az egyik szekvencia toronymagasan kiemelkedett a mezőnyből, és mostanra felkerült nálam arra a virtuális toplistára, amin a valaha volt leggyönyörűbb filmes jeleneteket tartom számon. Szerintem ezért érdemes volt feltalálni a mozgóképet, mert akárhány megtekintés után is katartikus élményt tud nyújtani. A svéd Christian Larson zenés filmje, balettfilmje ilyen. Egyszerűen több, mint jó zene és jó tánc. 

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló film mozi európai tánc svéd balett rövidfilm izlandi zenés film

Markus Imhoof - A méhek világa

2013.05.25. 13:34 nEjmEd

526830_567696859912923_182850163_n.jpg

Markus Imhoof - More Than Honey

Teljesen el vagyok ragadtatva. Gyönyörű dokumentumfilm, ami tényleg közel hozza a nézőhöz a méhek világát. Érdekes, nagyon komplex, széles spektrumban vizsgálódik, sokat markol, és nem is fog keveset. Nem szájbarágós, nem akar senki felett pálcát törni. És így nézed, nem tudsz betelni vele, annyira gyönyörű...

Azt hittem - nagy öntelten - hogy nem fogok új dolgot hallani. Sokan tudják, akik ismernek személyesen, hogy én beleszülettem egy ilyen-olyan mértékben, de három generáció óta méhészkedő családba. 100-130 méhcsaládunk van, egy időben édesapám azon kb 15-20 ember között volt, akik hivatalosan krajnai fajtájú méhanyákat nevelek Magyarországon (a filmben nem fordították le, de ez a svájci bácsi által emlegetett Carnica fajta), szóval olyan szakmai alapműveket el sem tudtam volna kerülni, mint a Méhész voltam Amerikában, vagy a Gyilkos méhek című dokumentumfilmek. 

Az előbbi volt az első olyan ablak a nagyüzemi méhészkedés eredményeire, ami borzasztóan meghatározta a mi méhészetünket is. Akkor a kilencvenes években jobban lenyűgözött ez a film, mint most, pláne annak fényében, hogy a méhek tömegesen pusztulnak többek között emiatt a tartás miatt is az amerikai kontinensen. Amennyi törődés jut egy méhcsaládra ilyan körülmények között, ne csodálkozzunk...


gyilkos méhek pedig a neve ellenére nem egy szar horror, hanem brazil kutatók által az 50-es években az európai és afrikai méhek keresztezéséből létrehozott hibrid fajta amerikia megjelenése kapcsán készült elég jó dokumentumfilm. A braziliai méhtelepről elszökő méhek az amasonasi esőerdőben meglehetősen jól érezték magukat, és elég gyorsan elszaporodtak a dél-amerikai kontinensen. Majd Közép-Amerikában is. Aztán a 90-es évek elején ez a marhára aggresszív és halálos csípésű méhfajta megjelent az USA déli államaiban. Erre a riadalomra készült a doksi, és mialatt már kongatták a vészharangot az amerikaiak, megpróbálták a terjedése közben újabb keresztezésekkel "kihúzni a fullánkját" fajnak, de ez nem sikerült. A kudarcok megértése miatt komolyan kellett fogalkoznia a filmnek a méhek szaporodásáról, így egy nagyon alapos doksi született.

Ami miatt ezeket elmeséltem: ezeknek a filmeknek a megjelenése óta eltelt 1-2 évtizedben az új kihívás, ami a méhekkel foglalkozókat érinti, a méhpusztulás. Ez a film áthidalta nálam ezt a pár évtizedet. Az utóbbi években Einstein sokat idézett jóslatát felkapta a média, és ezzel riogatva tálalja a titokzatos jelenséget, ami sajnos közel sem olyan misztikus. Nagyon is megfogható dolgok húzódnak a háttérben. Ez a film nem akar egy bűnösre mutogatni, inkább feltérképezi az okokat, és bemutatja azokat az hatásokat, amik valószínűleg egymást mellett szépen felerősítik az állományok pusztulását. Az egyre jobb növényvédőszerek használata, monokultúrás növénytermesztés, tömegtermelés. Annyi idő sem jut egy méhcsaládra amerikában, hogy elzárják őket a permetezés elől. Az európai méhfajta genetikai sokszínűségének a beszűkülése, és ezzel párhuzamosan az őket támadó betegségek/élősködők felerősödése. Költésrothadás, bélrendszert támadó baktériumok, varroa atka. Jelenleg versenyhátrányban van ebből a szempontból az európai méh, az afrikai méhhel szemben, de mint kiderült ausztrál tudósok komolyan foglalkoznak a megoldással...

Kedvenc redneckem

Egy gondolati egységet kiragadnék a filmből, ami a legjobban megfogott. Érdekes volt látni, hogy az emberek az USÁban hozzászoktak a vadabb fajtához, és a jó ellenálló és sokkal több mézet gyűjtő fajtát egyes méhészek termelésbe is befogták. Ez egy szemléletváltozást is hozhat, kevesebb méhcsaláddal, több odafigyeléssel, több óvatossággal termeli a texasi méhész a mézét, s mivel ellenálló az afrikai hibrid, nem kell gyógyszereznie az állományt, így biomézet tud előállítani. Ez a fajta ökológikusság nagyon szimpatikus volt, és teljesen úgy megvilágításba helyezte az afrikai méheket a szememben. Az is szép gondolat volt a méhésztől, ahogy mesélt a "bogarairól". Szó szerint nem tudom idézni, de a lényege az volt, hogy itt amerikában mindenki bevándorló, aztán előbb-utóbb megtalálja mindenki a helyét. Jöttek ezek a gyilkos méhek, nem hívta senki őket, nem voltak papírjaik, rettegtek tőlük az emberek, de végül úgy néz ki, megtalálták a helyüket. Ez már más hozzáállás, mint a gyilkos méhek világvégevárós hangulata.

Meglehetősen elkalandoztam a filmtől, talán sok is volt a felvezetés, de kellett, hogy megvilágítsam miért fontos nekem ez a kiragadott szegmens. Abszolút szubjektív, de ez tetszett a legjobban, talán mert ez volt legközelebb ahhoz, ahogy mi tartjuk a méheinket. :)

297849_528974913785118_385397230_n.jpg

Markus Imhoof rendező a floridai mandulaültetvényen

A megvalósításra pedig egészen egyszerűen nem találtam szavakat közben. Állítom, hogy méheket ilyen szépen nem filmeztek le még soha. A zömmögős-atmoszférikus filmzene is elég jól katalizálta a képeket. Azt, pedig, hogy mi történik egy kaptárban, mi van egy méhsejtben még a méhészek sem látják ennyire közelről. Teljesen ismerős dolgok kerültek új megvilágításba a gyönyörű makrófelvételeknek hála. A film szakmabelieknek és laikusoknak is egyaránt élvezetes lesz, széles spektrumot lefed, és kielégítően megválaszol kérdéseket. A fent említett másik két dokumentumfilm sokkal részletesebben tárgyalja kisebb szeleteit a filmnek. Azokkal ellentétben ez inkább egy átfogó tabló a méhészet történetéről, múltjáról, jelenéről. A világ több pontján forgattak, az európai tradícionális méhészkedést egy svájci háztáji méhészeten keresztül ismerjük meg, az amerikai nagyüzemit a 10000 méhcsaládos Miller Honey Farms pillanatfelvételein keresztül, amint éppen egy több ezer hektáros mandulaültetvényen tanyáznak. A gyilkos méheket a mexicói határ mentén gazdálkodó redneck méhész mutatja be. Van szó a méhanyanevelésről, szintén egy svájci vállalkozáson keresztül. Ausztrál méhnemesítők beszélnek a fajtáról magáról, és az egyik dél-kínai tartományban élőmunkával gyümölcsfákat porzó embertömegek pedig a méhek kínos hiányáról...


Verdikt: Tudom nem menő egy dokumentumfilmért moziba menni, de most kivételt teszel! Hibátlan.

PS.: Annak idején haragudtam a Bee Moviera, mert egy épkézláb inside-jokeot sem tettek bele, amit csak a méhészek érthettek volna. :3

2 komment

Címkék: film európai német filmkritika méh osztrák dokumentumfilm ökológia svájci

Tobias Lindholm - Emberrablás

2013.05.16. 10:57 nEjmEd

Tobias Lindholm - Kapringen, 2012

Egy ismerősöm jóvoltából részt vehettem a Kapringen premier előtti vetítésén, amit a Dán Nagykövetség szervezett a Puskin Moziban. Tették ezt minden bizonnyal a kultúrmisszió miatt, de a film témája is jó ürügy volt arra, hogy komoly dolgokról lehessen beszélni. Az Emberrablás létező jelenséget mutat be játékfilmes eszközökkel: a szomáliai kalózok aktivitását az Indiai Óceánon.

A dán nagykövet bevezető beszéde erről szólt, nem magáról a filmről. Az elmúlt évtizedben egészen a legutóbbi időkig sajnos szinte mindennapi esemény volt, hogy a "modern kalózok" megszálltak hajókat a világ egyik legforgalmasabb kereskedelmi útvonalán. Ugyan a film fikciós, a szereplők és események nem létezőek, nagyon sok kapcsolódási pont a film és a valóság között. A film atmoszférájára rányomja bélyegét az élet, realista felfogása bizonyosan megtörtént eseményeken alapult.  Példaként említettek egy esetet, amiben pár dán tengerész két és fél évig raboskodott szomáliai kalózok fogságában. Szóval ami miatt ez - az egyébként semmilyen szempontból nem formabontó - film fontos a dánoknak, a személyes érintettség: mind áldozatok terén, mind a probléma megoldásáért hozott erőfeszítések miatt. Dánia jelenleg elég nagy szerepet vállal a körzetben működő NATO jelenlétben és a szomáliai áldatlan állapotok megoldásáért fáradozó nemzetközi összefogásban. (És hozzáteszem azért Tom Nørring úr beismerte, hogy az utóbbiban a probléma méreteihez képest kicsi eredmények vannak eleddig...)

Az MV Rozen teherhajó a kikötő felé tart, mikor a körbeveszi és átveszi rajta az uralmat egy szomáliai fegyveres csoport. A kapitányt és a hajón szolgáló tengerészeket túszként tartják fogva és a hajózási vállalattól követelnek óriási összeget a szabadon bocsájtásukért. A cég professzionális teamet hoz létre, hogy a lehető leghamarabb visszaszerezze a hajóját és az embereit, ám a megeggyezés nem születik meg könnyen. Hónapok múlnak el megeggyezés nélkül, ami elcsigáz mindenkit függetlenül attól, hogy sokatpróbált üzletember, fogvatartó vagy éppen foglyulejtett...

A szerep amit Dánia eljátszik a valóságban, teljesen paralel azzal a magatartással, ahogy a film témájához nyúltak. Ami a valóságban történik, az a zavaros belpolitikai és gazdasági helyzet következménye, amiből nem tud kikászálódni az afrikai ország, s valószínű, hogy a kalózok sem lennének, ha máshogy biztosítani tudnák a megélhetésüket. Ennek belátása felelős gondolkozást jelent és az erről való tanúságtétel teszi olyan mélyen európaivá Tobias Lindholm filmjét. Szimpatikus volt, hogy nem tör pálcát a kalózok fölött. Elkerüli a túszdrámák zsánerelemeként megszokott jófiúk-rosszfiúk felállást, és egy nagyon esendő, és életszagú túszejtést láthatunk.

Megtudhatjuk, hogy a foglyul ejtett legénység legfontosabb két embere a kapitány és a szakács (Mikkel - Johan Philip Asbæk). Utóbbi talán hosszú távon még fontosabb is, mert a hónapokig elhúzódó tárgyalások alatt ő eteti az éhes szájakat.  Az első olyan jelenet, ahol borsózott a hátam az volt, hogy rögtön a megszállás után kiemelték Mikkelt és főznie kellett az éhező fegyvereseknek. Ugyanilyen zseniális részei voltak azok az emberi pillanatok, ahol a hosszú összezártság alatt bajtársiasság is ki-kialakul a foglyok és fogvatartók között. Mindenki kivétel nélkül vágyik haza a családjához, éhezik, rohad a fémkaszni hőségében, de azért nem lehet összetéveszteni, hogy ki áll az AK-47esek veszélyesebb oldalán.

Az igazi dráma és feszültség nem a hajón lévő eseményekre korlátozódik. Nagyobb hangsúlyt kap a háttéralkut megkötni szándékozó felek harca. Az első körben "15.000.000 dollárt követelek - 250.000 dollárt vagyok hajlandó fizetni" kezdetű játszmában jelenik meg a film tétje. Az egyik oldalon a nyugati világ nagyvállalati kultúrájából érkező üzletember áll (Peter C. Ludvigsen - Søren Malling), másikon a kilátástalanság által vezérelt túsztartók, élükön a dán "üzletfeleivel" teljesen egyenrangú rafinált tolmáccsal (Abdihakin Asgar). Mindent elsöprő, türelmen és emberismereten alapuló játék Peter és Omar párharca, ami jó alapanyag egy filmdrámához.

Verdikt: Európai filmek vagy műfajtiszta drámák kedvelőinek ajánlom, akiknek van /ülő-/állóképességük. Kicsit hosszú ugyanis. A film mától a magyar mozikban!

(2013. május 16., Forgalmazó: Vertigo Média Kft.)

Szólj hozzá!

Címkék: film mozi európai dráma filmkritika dán

Shane Carruth - Feltörő színek

2013.04.11. 09:59 nEjmEd

Shane Carruth - Upstream Color [2013]

A mindig a vesztes csapatnak drukkoló ember mentalitásával rendelkezem, szóval az elismerést már megkapó, várt vagy körülrajongott alkotásokkal szemben negatív prekoncepcióim vannak. A rendező fülszövege is rémes volt. Ha maga az alkotó nem tudja frappánsan összefoglalni frappánsan két mondatban a filmet, akkor baj van - gondoltam én. Igyekeztem félretenni az előítéleteimet, de legjobb szándékom ellenére is dacosan ültem be a moziba, és film jellegéből adódóan hozta is a borítékolt végeredményt. Most, hogy aludtam rá egyet és még mindig munkálkodik bennem, nem feltétlenül gonolom, hogy megalapozott volt, hogy leírtam a filmet.


Első körben kritikával illettem azt, hogy nem volt értelme a filmnek, szétesett, csapongott, nem vezetett sehová. Legalább is túl sok velejét nem láttam. Aztán elég volt egy kicsit utánaolvasni és megvilágosodtam. Azokon a kereteken belül amit egy sci-finek megengedünk lehetséges egy logikus megfejtését rakni mögé. A Prometheus jobban megdolgoztatta a megfejtésre vágyókat és így is kevésbé kecsegtetet kielégítő válaszokkal, mint az Upstream Color. Amit olvastam róla - most túlzok persze - a formális logika eszközeivel sem kikezdhető. Kár hogy az "aha" érzés nem a moziteremben ért! A szürke bekezdés erősen spoileres.

Kris (Amy Seimetz) és Jeff (Shane Carruth - szereplő, rendező, producer, operatőr forgatókönyvíró, vágó...) sorsáról szól a film, akik egy komplex parazita hatása alatt állnak. Maga a parazita három életszakaszú: féreg-disznó-orchidea. Mindhárom életszakaszából valaki hasznot húz: a credit alapján Thief-ként emlegetett személy  (Thiago Martins) kihasználja, hogy ha megfertőződik valaki elveszíti az emlékezetét és hipnotikus transzban könnyen irányíthatóvá válik, így megfosztja a megtakarításaiktól áldozataikat. Második szakaszban az un. Sampler (Andrew Sensenig) magához vonza az áldozatokat, és egy műtét segítségével átviszi a férget egy disznóba. Így kötelék alakul ki a disznó és az áldozat között, s ezt a kapcsolatot kihasználva gyűjt inspirációt zeneszerzésre. Műveit a Quinoa Valley Rec. Co. kiadócégen keresztül terjeszti. A patakba dobott disznótetemekből kioldódó parazita aztán orchideákba filtrálódik át, kékre festve őket. A harmadik csoport ezeket a ritka orchideákat gyűjti és árusítja az E+P Exoticson keresztül, amit aztán a Thief megvesz, hogy az orchideákon nevelkedett férgekkel megfertőzze kiszemelt áldozatait... Jeff és Kris két áldozata ennek a folyamatnak, vonzódnak egymáshoz, de nagyon nem egyszerű a kapcsolatuk, mert a disznókkal való kapcsolatuk nem egyirányú, a disznók élete is reflekátódik az övékben...

upstreamcolor_orchid.jpg.CROP.article568-large.jpg

Ha valaki elolvasta a spoilerzónát, az láthatja, hogy valahogy csalni kell: vagy előre olvasni, megfosztva magunkat a felfedezés élményétől, utánaolvasni, többször megnézni. Ellentétben az operával, a moziba menőkenk a kezébe ciki lenne programfüzetet adni. Aki azt állítja elsőre megértette, hazudik szerintem. A film megosztó jellege abból a nézői attitűdből fakad, hogy az mennyire toleráljuk az effajta alkotói hozzáállást, hogy a produktum tökéletes megértés érdekében elvár egy bizonyos pluszt azon felül is, hogy 96 percig szívvel, lélekkel és odaadó figyelemmel megtekintjük az alkotást. 


Amit cserébe kapunk, az a stúdiófilmek kaptafáitól mentes frissesség, és az újdonság varázsa, ami korunk egyedüli istene. Annak ellenére, hogy rohadtul nem vágtam, kinek milyen szerepe van a filmben, és hogy miről szól az egész, vizuális intuíciókkal csak terelgetett közben. Ezért, ahogy mások is megírták, nem lehet unatkozni alatta. Emiatt laza szerkezetű marad a film, s a történet logikai vázának mintázata halványan dereng csak át a filmen. Utólag nem panaszkodok; ha jobban artikulált volna a film, az ennek az intuitív jellégek a rovására ment volna, ami legnagyobb értéke szerintem.


Hogy az egy bekezdéssel ezelőtti gondolatmenethez visszaugorjak, nekem nem tetszik ez az "olvass inkább utána, hogy határok nélkül szárnyalhassak" gondolkozás, bármennyire is kitágítja ezzel a saját mozgásterét. Ezen felül voltak még benne zavaró momentumok: az egyébként tök jó atmoszférája szerintem nem az első pillanattól van jelen a filmben. Olyen apróságok is kizökkentettek, mint Jeff favágós jelenete (a rendező játszotta a főszerepet is, és szerintem a forgatás előtt nem volt a kezében balta), vagy mikor a hangok után elkezdenek ásni a ház alatt. A film saját elborult világában is kicsit erőltetettnek éreztem ezeket a jelenetet. Továbbá szintén indokolatlan hatáskeltés volt a film lezárása is. Ha amúgy nem az órádat nézegetnéd, számolva a perceket a végéig, akkor is érződik, hogy hamarosan a záró képsorok kövezkeznek. Elsötétül a kép, azt hiszed vége, kitartja pár másodpercig, de visszajön egy jelenet erejéig! Ismét elsütétül, megint visszajön, és még egyszer elüti ezt a poént. A néző idegeivel játszó posztmodern gesztusként értelmeztem ezt is, amitől szintén megkímélhettek volna...

Azt mondom érdemes megnézni, mert minden elidegenítő volta ellenére nem hagyja nyugodni a nézőt. Sci-fi thrillerként is tök jól működik, gyönyörűen fényképezett film, amit mondjuk meg kell rágni, de biztos szegényebb lettem volna egy élménnyel, ha kihagyom. Isteníteni nem kell azért, Shane Carruth még nem egy David Lynch.

Verdikt még rövidebben: Upset Color Upstream Color, [3/5]

A Titanic Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában szereplő film, április 13-án 21:00-kor a Toldi Moziban még elcsíphető.

Szólj hozzá!

Címkék: film mozi sci-fi amerikai filmkritika Titanic

Titanicon jártam, Csendeseket láttam

2013.04.08. 13:25 nEjmEd

Ricky Rijneke - A csendesek [2013]

A csendesek megtekintése után az első gondolatom az volt, hogy az emberek azért félnek beülni egy szerzői filmre, mert tudják nagyon jól milyenek ezek a "köldöknézős művészfilmek" mostanában. S annak ellenére, hogy adott helyen és időben baromi jó asszociációim voltak azzal a képi-zenei folyammal, amit Ricky Rijneke holland rendezőnő épített fel, jóságai ellenére sem volt kellemes végigülni, mert ez tényleg olyan volt, mint amilyennek egy művészfilmet legrosszabb álmainkban elképzelünk...

A filmnek nincs kifejezett története, egy Csilla nevű lány belső idejében vagyunk; minden látott-hallott elem az ő gondolatainak, érzelmeinek, emlékeinek a kivetülése, aminek a középpontjában a jobb élet reményében tett utazás áll, amit öccsével kezdett meg, de egy autobalesetben elveszítette őt menet közben. A reménytelenségből indult az ismeretlenbe; család vagy barátok érezhetően nem részei az ő világának. Elszegődik egy teherhajó konyhájára, ahol az egyetlen ember - egy másik magyar, akivel lehetősége lenne visszatérni abba a normális állapotba, hogy érezze, mégiscsak társas lény - kihasználja, szexuálisan zaklatja és tovább mélyíti a bizonytalanságérzését. Teljes magányra van ítélve, amit felerősít fizikai és társas környezete: a nem emberi léptékkel megalkotott teherhajó klausztrofóbiája, és Gábor mellett a hajón szolgáló kínaiak, s ezzel a miliővel járó nyelvi és kulturális izoláltság. 

Ha nagyon akarom, el tudom mondani a történetét is a filmnek, de az önmagában inkább gáz. Öccsétől egy emléke marad, egy aranynyaklánc, amit féltve őriz, de Gábor szemet vet rá, Csilla elrejti, de ennek ellenére ellopja tőle, amit próbál megkeresni. Az egész nyakláncmizéria nagyon gyenge pontja volt a filmnek, mű volt, megírt, nem hittem el.

Amit viszont elhittem a filmnek az az összbenyomás, amit közvetíteni akart. Felfoghatatlanság érzését, az idegenség érzését, azt mikor a világ a súlyával ránehezkedik a vállunkra. Biztos vagy benne, hogy a környezetpszichológiában nagyon otthon volt vagy a rendezőnő, vagy a két operatőre, mert a képek magukban néha nyomást tudtak okozni a mellkasomban. Térélmény tekintetében olyan végletek között mozgott a film, hogy milyen egy szántóföldön nyílt térben egyedül lenni, vagy egy határátkelőnél egy végtelen hosszú kamionsor mellett végigmenni. Motorcsónakkal megközelíteni egy roppant nagy teherhajót, ami a felénk magasodó tömegével agyonnyom minket, és hiába van előttünk nem érezzük a léptékét. Vagy épp milyen egy ilyen lélekvesztő klausztrofób termeiben bóklászni.

Ezeket a képeket azért is emeltem ki, mert hiszem, hogy tudatos választás volt részéről pont ezekben a szituációkban játszatni a szereplőit. Áttételesen a társadalmunk gépházába is bepillantunk, ami ugyanolyan idegen és valószínűtlen világ, mint ennek a Csilla lánynak a világa. A nagyüzemi mezőgazdaság, az Európai Unió határán átlépő áruhegyek, az a borzasztó nagy kapacitás, amit egy ilyen hajó hordoz, mind felfoghatatlan emberi ésszel. Léptékvesztett, lélek nélküli világ, amit otthonról a színes magazinok és tévéreklámok álarca mögül kínálnak nekünk barátságos, fogyasztható csomagolásban. Az, hogy honnan jön, hová megy, csak a jó ég tudja.

The_Silent_Ones_Director_portrait_1.jpgRicky Rijneke Cannes-i Filmfesztiválon találkozott Tóth Orsolyával, ami az első nagyjátékfilmjében munkakapcsolattá is vált. Elmondása szerint nem tervezte, hogy ez egy "magyar film" legyen, de a színésznő belépésével lavinaszerűen jelentek meg a filmben hazánk fiai, akik inspirálóan hatottak a rendezőnőre. Így kerül a képbe Gábort alakító Rába Roland, aki szerintem nem volt méltó párja a gyönyörűen játszó és artikuláló Tóth Orsinak, illetve Pohárnok Gergely, aki az egyik operatőrje volt a filmnek. Jean-Paul de Zaetijd volt a párja a kamerák mögött, aki a teherhajós belső klausztrofób felvételekért felelt, míg Pohárnok Gergely a külső helyszíne felvételével volt megbízva. Mindenképpen kell szót ejteni Andrej Dergacsevről, aki a zenéjét írta és komponálta a zörejezését. Nagyon elszállós volt, időnként természetidegen. A hang és zene is Csilla belső világát szolgálta megjeleníteni, és ez nagyszerűen sikerült!

Nagyon meglepődtem, hogy a filmet eredetileg is magyarul vették fel, illetve, ahogy mi hallhattuk az utószinkront - szintén magyarul - itt vették fel Budapesten. Ez annak fényében, hogy Ricky Rijeke nem beszél magyarul meglehetősen bátor lépés volt szerintem. Őszintén, szívesen cserélnék vele, és néztem volna holland szinkronnal, mert ugyanazt a 10-15 mondatot mantráztatta szegény Tóth Orsolyával, amit jobban megbocsájtok akkor, ha valami általam nem beszélt, szépen csengő idegen nyelven hallom, nem az anyanyelvemen.

Vizuálisan nagyon intelligens nő Ricky Rijeke, de talán a 13 perces rövidfilmje után egy 97 perces agymenés kicsit nagy lépés volt neki. Filmje furán agyonnyomott, felbosszantott és mégis csodálom. Hármas.

A Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon még el lehet csípni, április 11-én 19:00 órakor van még egy vetítése az Uránia Nemzeti Filmszínházban. 

Szólj hozzá!

Címkék: film mozi európai magyar kultúra holland filmkritika Titanic

Plátói szerelmek

2013.03.06. 23:28 nEjmEd

Beleszerettem a népzenébe és egy népzenész lányba. Igazi 21. századi történet, mivel a youtubon találkoztunk. Egyszer élőben is a hatos villamoson. Álltam a tömegben, nekinyomódva az ajtónak a csúcsforgalomban. A vonal is be volt dugulva, nem indult el a megállóból a jármű pár percig. Ahogy az emberek érkeztek megnyomták a nyitógombot a villamos oldalán, s mivel felszállni már nem tudtak, továbbálltak, az ajtó bezárult magától. Ez megismétlődött párszor, de az egyik alkalommal ott állt előttem Ő. Benne volt a lendület, hogy felpattanjon, már enyhén előredőlve várta, hogy kinyíljon az ajtó, de bennemaradt a mozdulatban és kb 30 centiméterre tőlem csak annyit mondott csalódottan: Auuu! Megfordult és elment egy másik ajtóhoz, anélkül, hogy tudta volna ki vagy mi vagyok, s azzal hogy így anyagiasult előttem, mennyire zavarba jöttem egy pillanat alatt. Tehetséges és szép nők varázslata, hogy képesek helyet kanyarítani maguknak az ember gondolatai között, a képzelet pedig hozzáadja a nem ismert részleteket. Persze csak pozitívat. Sokkal magasabbnak képzeltem és a beszédhangja is másabb volt. Legalább kiderült, hogy mégis ember, nem istennő, hamár az élet így elémfújta egy pillanatra.

Halvány emlékeim voltak ének órákról, néprajzos táborokból, de nem volt az életem része a népzene. Gyerekként nem utáltam a népdalokat, de nem is jelentettek semmit. Illetve nem értettem a bennük lévő üzenetet. Emlékeimben úgy tárolódtak el a legrégebben megtanult dalok, ahogy gyermeki képzeletem lefestette őket. Szó szerint, betűről-betűre a vízbe hajló bazsarózsákat, a Tiszaparton átkelés előtt hezitáló lovast, rózsákból készülő patkókat. Valami kis sajnálatot kicsikartak belőlem, hisz mondjuk hagymát magába vacsorázni nem jó, ilyesmik, de alapvetően nem nyíltak ki rejtett kapui ennek a világnak. Sokakban például soha nem is nyílik. Valaki legutóbb például azt találta mondani nekem mély meggyőződéssel, hogy mindent ki kell próbálni az életben, kivéve a vérfertőzést és a néptáncot...
Végül aztán egy végzetes napon, fejemben homályos emlékkel, lelkemben ismeretlen marcangoló igényekkel, amiket nem tudtam a szokásos zenei armadámmal csillapítani, beírtam a végzetes szavakat a böngészőbe: "magyar népzene", első találat. Itt kezdődött a történet.

Ott állt a lány és egy fiú a színpadon, muzsikáltak énekkíséret nélkül. A lány sötétzöld ruhában volt, hegedűjével kezében, fülében ízléses fehér köves függővel. Barna haja fel volt kötve, így engedte láttatni nyaka kecses ívét, mely a görög istennőszobrok sajátja volt. Profilja tökéletes, orra enyhén felfelé ívelő - ami Gárdonyi bölcsessége szerint legalábbis figyelmeztető jel kellene legyen a szívüket széttörni szándékozó férfiaknak, hogy tragédia közeleg -, de mégis, akkor már elvesztem. Gyönyörű, és gyönyörűen hegedül. Látszólag önmagának játszott, nem volt párbeszédre hajlandó a közönséggel. Ők csak megkaphatták a morzsákat, amit elhullajtott nekik. Annyi szerencséjük volt, hogy jutott nekik is bőven. Ezen felül a brácsás is csak őérte volt, figyelte minden rezdülését, mint balga szerelmes apród a hercegnőjét.

Aztán 2:52-nél történt valami. Mintha minden azt megelőző hang csak annak a folyamnak a bevezetését akarta volna szolgálni. Az ujjak varázslatos, számomra megfejthetetlen programszerű mozgására és a vonó szaggatott lüktetésére elszabadult valami az élettelen hangszerből, ami elérhetett a hallgatók lelkéig. A lányéig is elért. Gyorsan változó dolgok, melyek az arcán is átsuhantak elárulták. Az enyémig is elért. Ami hiányzott megkaptam, de a legutolsó pillanatig nem tudtam, hogy mit kerestem pontosan. Egy pillanat műve volt csak, nem tartott soká. Visszatekerni nem volt érdemes azt a másodpercet, fel kellett előtte épülni lélekben is. Boldogság maradt utána, és a vágy, hogy ezt újra akarom. S persze sajnálom, hogy ez is plátói szerelem marad, mert se hangom se hegedűm.

 

Szólj hozzá!

Címkék: szerelem népzene

Rossz angyal

2013.01.10. 20:40 nEjmEd

kep_1356792229244_0.jpg

Szedem a lábam a csöngetésre. Az ajtón keresztül egy fiatal nő alakja dereng át, de nem látom igazán jól az üvegezésre évek során lerakódott matricáktól és kosztól.
— Szia!  megelőzött a köszönéssel, még az ablakot nyitottam. Elég gyűrött a csaj, gyűrött kabátkában, fáradtan, elmosódott szemfestékkel karikás szemei körül, kis türelmetlenséggel a hangjában. Alapvetően csinos lenne, ezt máskor is megjegyeztem. Huszonötnek néz ki, hullámos fekete haja van, sötét szemei, szimmetrikus arca és egy fél fejjel alacsonyabb nálam. Lehet van benne egy vonóval. Visszatérő vevőm.
— Jó estét! Mit parancsolsz?
— Kellene nedves törlőkendő. Zsömle vagy kenyér van?
— Van. Friss, háromkor már megjött az új pékáru.
— Legyen akkor négy zsömle, az a legolcsóbb csomagolt párizsi és még egy csokis isler.
— Nem is emlékszem vittek-e valaha tőlem éjszaka törlőkendőt, lehet időbe telik még megtalálom.  visszamegyek a pult mögé, és elkezdem felforgatni a vegyiárus polcot.
— Oké, nyugodtan  mondja lemondóan.
— Háát, van ez a fajta  felmutatom a pulton keresztül. — Ez volt a legolcsóbb amit találtam, de elég meredek az ára így is. — látszik, hogy nagyon csoró — Elviszed?
— El, muszáj. Elment megint a gyerekem.
— Oh!  ledermedek  Sajnálom.
— Már harmadjára történik. Pedig most figyeltem rá, hogy mit eszek. Emlékszel, tegnap is vettem gyümölcsöt és sütit.  sóhajt egy rövidet — Csakhát a drog...
Megálltam a kiszolgálás közben egy pillanatra, és próbáltam feldolgozni, hogy igen, egy hónap után is szembe tud jönni valami igazán durva, amire nem lehet felkészülni. Itt a Tömő utcában, a józsefvárosi éjszakában, télvíz idején egy csemegeboltban. Nem ő volt az első kristálymet függő aki éjjel betalált a boltba, de ő volt az első, aki egy félvállról odavetett mondattal beavatott az élete épp aktuális drámájába, hangjában szomorúsággal és megbánással.
— Figyi, siess már, megfagyok. Neked nem nagyon gyere be ez a munka, mi?
— Ne haragudj, igyekszem.  beleteszem a blokkot a szatyrába, elindulok felé. — Csak hajnal négy van, kicsit én is nyomott vagyok.
— Nem bírod az éjszakázást?
— De bírom, nem most dolgozok először éjszaka. Ezt meg lehet szokni. Azt viszont nem tudom, hogy gyakorlatilag nem tudok találkozni senkivel. Itt vagyok tizenkét órát este kilenctől reggel kilencig, ami annyira kimerít, hogy alig élek nappal. Szóval se barátokkal nem tudok találkozni, se egy randit nincs erőm megszervezni.
— Mit sírsz?! Ilyen az élet! Nem ad sokat! Itt vagyok 19 évesen, nincs hova mennem. Van egy hely, ahol tudok fürödni és aludni éjszaka, ha fizetek egy ezrest. Ma nem tudtam. Ezt kell szeretni!  közben kifizeti amit vásárolt, a markomba nyomja a pénzt apróban. Az érmék melegek. Borzasztóan zavar a testmeleg fémpénz.
— Itt vagy a boltban, most ez az életed. Miért nem használod ki és ismerkedsz? Az a te hibád, ha egyedül vagy.
Ez most betalált.
— Figyelj, amúgy tök helyes fiú vagy. Tudom, most nagyon szarul nézek ki, meg minden,  végignéz magán — de ha gondolod, megadom a számom...
Az este folyamán a második alkalom, hogy nem tudok mit kezdeni a szituációval. Annyira sajnáltam és úgy bennem volt a nem akarom megbántani őt érzés. Végül mégis ez hagyta el elég meggyőzően a számat.
— Inkább ne, ne haragudj.
— Biztos?
— Biztos.

Szólj hozzá!

Címkék: novella józsefváros true story