Shane Carruth - Upstream Color [2013]
A mindig a vesztes csapatnak drukkoló ember mentalitásával rendelkezem, szóval az elismerést már megkapó, várt vagy körülrajongott alkotásokkal szemben negatív prekoncepcióim vannak. A rendező fülszövege is rémes volt. Ha maga az alkotó nem tudja frappánsan összefoglalni frappánsan két mondatban a filmet, akkor baj van - gondoltam én. Igyekeztem félretenni az előítéleteimet, de legjobb szándékom ellenére is dacosan ültem be a moziba, és film jellegéből adódóan hozta is a borítékolt végeredményt. Most, hogy aludtam rá egyet és még mindig munkálkodik bennem, nem feltétlenül gonolom, hogy megalapozott volt, hogy leírtam a filmet.
Első körben kritikával illettem azt, hogy nem volt értelme a filmnek, szétesett, csapongott, nem vezetett sehová. Legalább is túl sok velejét nem láttam. Aztán elég volt egy kicsit utánaolvasni és megvilágosodtam. Azokon a kereteken belül amit egy sci-finek megengedünk lehetséges egy logikus megfejtését rakni mögé. A Prometheus jobban megdolgoztatta a megfejtésre vágyókat és így is kevésbé kecsegtetet kielégítő válaszokkal, mint az Upstream Color. Amit olvastam róla - most túlzok persze - a formális logika eszközeivel sem kikezdhető. Kár hogy az "aha" érzés nem a moziteremben ért! A szürke bekezdés erősen spoileres.
Kris (Amy Seimetz) és Jeff (Shane Carruth - szereplő, rendező, producer, operatőr forgatókönyvíró, vágó...) sorsáról szól a film, akik egy komplex parazita hatása alatt állnak. Maga a parazita három életszakaszú: féreg-disznó-orchidea. Mindhárom életszakaszából valaki hasznot húz: a credit alapján Thief-ként emlegetett személy (Thiago Martins) kihasználja, hogy ha megfertőződik valaki elveszíti az emlékezetét és hipnotikus transzban könnyen irányíthatóvá válik, így megfosztja a megtakarításaiktól áldozataikat. Második szakaszban az un. Sampler (Andrew Sensenig) magához vonza az áldozatokat, és egy műtét segítségével átviszi a férget egy disznóba. Így kötelék alakul ki a disznó és az áldozat között, s ezt a kapcsolatot kihasználva gyűjt inspirációt zeneszerzésre. Műveit a Quinoa Valley Rec. Co. kiadócégen keresztül terjeszti. A patakba dobott disznótetemekből kioldódó parazita aztán orchideákba filtrálódik át, kékre festve őket. A harmadik csoport ezeket a ritka orchideákat gyűjti és árusítja az E+P Exoticson keresztül, amit aztán a Thief megvesz, hogy az orchideákon nevelkedett férgekkel megfertőzze kiszemelt áldozatait... Jeff és Kris két áldozata ennek a folyamatnak, vonzódnak egymáshoz, de nagyon nem egyszerű a kapcsolatuk, mert a disznókkal való kapcsolatuk nem egyirányú, a disznók élete is reflekátódik az övékben...
Ha valaki elolvasta a spoilerzónát, az láthatja, hogy valahogy csalni kell: vagy előre olvasni, megfosztva magunkat a felfedezés élményétől, utánaolvasni, többször megnézni. Ellentétben az operával, a moziba menőkenk a kezébe ciki lenne programfüzetet adni. Aki azt állítja elsőre megértette, hazudik szerintem. A film megosztó jellege abból a nézői attitűdből fakad, hogy az mennyire toleráljuk az effajta alkotói hozzáállást, hogy a produktum tökéletes megértés érdekében elvár egy bizonyos pluszt azon felül is, hogy 96 percig szívvel, lélekkel és odaadó figyelemmel megtekintjük az alkotást.
Amit cserébe kapunk, az a stúdiófilmek kaptafáitól mentes frissesség, és az újdonság varázsa, ami korunk egyedüli istene. Annak ellenére, hogy rohadtul nem vágtam, kinek milyen szerepe van a filmben, és hogy miről szól az egész, vizuális intuíciókkal csak terelgetett közben. Ezért, ahogy mások is megírták, nem lehet unatkozni alatta. Emiatt laza szerkezetű marad a film, s a történet logikai vázának mintázata halványan dereng csak át a filmen. Utólag nem panaszkodok; ha jobban artikulált volna a film, az ennek az intuitív jellégek a rovására ment volna, ami legnagyobb értéke szerintem.
Hogy az egy bekezdéssel ezelőtti gondolatmenethez visszaugorjak, nekem nem tetszik ez az "olvass inkább utána, hogy határok nélkül szárnyalhassak" gondolkozás, bármennyire is kitágítja ezzel a saját mozgásterét. Ezen felül voltak még benne zavaró momentumok: az egyébként tök jó atmoszférája szerintem nem az első pillanattól van jelen a filmben. Olyen apróságok is kizökkentettek, mint Jeff favágós jelenete (a rendező játszotta a főszerepet is, és szerintem a forgatás előtt nem volt a kezében balta), vagy mikor a hangok után elkezdenek ásni a ház alatt. A film saját elborult világában is kicsit erőltetettnek éreztem ezeket a jelenetet. Továbbá szintén indokolatlan hatáskeltés volt a film lezárása is. Ha amúgy nem az órádat nézegetnéd, számolva a perceket a végéig, akkor is érződik, hogy hamarosan a záró képsorok kövezkeznek. Elsötétül a kép, azt hiszed vége, kitartja pár másodpercig, de visszajön egy jelenet erejéig! Ismét elsütétül, megint visszajön, és még egyszer elüti ezt a poént. A néző idegeivel játszó posztmodern gesztusként értelmeztem ezt is, amitől szintén megkímélhettek volna...
Azt mondom érdemes megnézni, mert minden elidegenítő volta ellenére nem hagyja nyugodni a nézőt. Sci-fi thrillerként is tök jól működik, gyönyörűen fényképezett film, amit mondjuk meg kell rágni, de biztos szegényebb lettem volna egy élménnyel, ha kihagyom. Isteníteni nem kell azért, Shane Carruth még nem egy David Lynch.
Verdikt még rövidebben: Upset Color Upstream Color, [3/5]
A Titanic Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában szereplő film, április 13-án 21:00-kor a Toldi Moziban még elcsíphető.
