Három napig nyomtam az ágyat minden eredmény nélkül. Se rosszabb nem lett, se jobb, testem ugyanabban a kimerült tespedségben maradt, képtelelnül bármilyen irányban elindulni. Egy kis lázat összehozhatott volna legalább, hogy elégesse aminek nem kellene bennem lennie, de még csak ezt sem. A negyedik éjszaka hozta a feloldozást.
Félálomban még olvastam, hogy írt, reméli hogy már nem vagyok olyan vacakul. Fejem az ölébe hajtom, átkarolom derekát. Lábait maga alá húzta, lábfeje kezembe tud simulni, s közben a hajam cirógatja. Testem izzik mint a gázkazán, végre magára talált. Hosszú órákon keresztül éreztem, hogy pórusaimon keresztül távozik a gyengeség, végül mély álomba zuhantam. Óracsörgés. Őrangyalomnak hűlt helye, párnám fejem alatt kettéhajtva, ezt ölelgetem, csücske a markomban. Sóhaj. Induljon a mai nap…
